Ahol a nap perzsel – élet a kőfalak között 

Sokan keresnek meg azzal, hogyan lehetne élettel megtölteni egy kopár, déli fekvésű kőkerítést, vagy támfalat. A válasz nem mindig egyszerű, de annál örömtelibb, amikor a végeredmény egy illatos, színes, zümmögő kis ökoszisztéma lesz.

Az első lépés a tervezés – de itt is érvényes az, amit az élet más területén megtanultam: ember tervez, a természet végez. A legjobb eredményt akkor érjük el, ha nem küzdünk ellene, hanem együtt dolgozunk vele. A kőfalak rései, peremei remek otthont kínálnak napfény- és melegtűrő növényeknek: kövirózsák, varjúhájak, levendula, kakukkfű, orbáncfű, sziklai ternye – mind-mind bírják a szárazságot, és közben szépséget, illatot, sőt még hasznot is adnak.

A kivitelezés aprólékos munka. A falakat nem kell “felforgatni” – csak megtisztítani, átnézni a réseket. A kert egyik szegletéből hozzunk a résekbe földet, de nagyszerű a vakond által feltúrt finom föld is. Helyezzük bele a növényeket, és kicsit nyomkodjuk le őket, tömörítve ezzel kissé az ültető közeget. Reggeli vagy késő délutáni órákba ütemezzük a munkát, amikor már nem perzsel a nap. Kevés víz, sok szeretet – és türelem.

A végeredmény olyan, mint az élet egy nehezebb szakasza után: egyensúlyba kerül. Ahol régen csak a meleg volt és a kopárság, ott most virág nyílik, méh döngicsél, és a szem is megpihen.Hiszen ne feledjük: egy jól megtervezett kőfal-beültetés nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem a rovar- és méhvilág számára is értékes élőhely! Nekem ezt jelentik ezek a kőfalak: hogy még a legkeményebb felszín alatt is ott lapul a lehetőség – csak meg kell találni a módját, hogyan élesszük fel.